Az elveszett fonalak; 1. fejezet
- fejezet
Beléptünk a suli kapuján. Lili nagyon izgatott volt, nem tom, asszem valami új fiú miatt…
- Úúúúú, és szerinted cuki lesz? Vagy menő?- kérdezte ugrándozva.
Őszintén szólva engem nem nagyon dobott fel a tudat, hogy új fiú jön, hisz nem egyszer jött már.
- Na jó, sztem nem kéne ekk…
De ekkor láttam , hogy Lil valamit néz… És akkor… Megláttam a „nem érdekel” új srácot.
Még életemben nem láttam ilyen fiút. A haja szőke, a szeme pedig égszínkék. Vagy tengerkék. Sőt, olyan kék, amit a természetben nem igazán meglelhető. Amint elhaladtunk mellette, és láttam, hogy végigmér engem, nem szokásom, de elpirultam. Lili is. Ja és kb minden körülötte levő lány.
Csak akkor tudtunk megszólalni, mikor már a termünkben voltunk.
- Úristen, ne már na erre nem számítottam- sóhajtottam a falnak dőlve.
- Nekem mondod…- Folytatta Lilo.
Elfoglaltuk a hátsó helyeket, és tovább áradoztunk a fiúról. Egyszer csak Lili intett, hogy forduljak hátra. A szomszéd padban az új fiú foglalt helyet, éppen Krisszel dumált, én meg teljesen lefagytam. Szerencsére épp akkor jött be az ofő, Kerepesi.
De akkor olyan dolog történt, amire nem számítottam.
- Hé, kiscsaj, hogy kerülsz ide?- kérdezte lenézően a fiú.
- Ha nem látnád, éppen itt ülök, vagy talán kérjek rá engedélyt?- szóltam gúnyosan, gondoltam bevetem magam.
- Ja, bocs olyan láthatatlan vagy, hogy észre se vettelek.
- Na igen, szépfiúcska,ha nem tetszik a társaságom, nyugodtan húzz el, nehogy megártsak a magas értelmi szintednek .
- Szerintem nyugodtan befoghatod, kis ribi!
- Hó, hó skacok, akkor inkább helyet cserélek Bálinttal!- ajánlkozott Bálint ( ezek szerint) mellet ülő Krisz.
- Ááááá, ne fáradj, majd mi megoldjuk!- mormolta Bálint alig hallhatóan.
- Legyen!- próbáltam utánozni a hangnemét, de nem nagyon sikerült.
Bálint egész órán piszkált, nagyon idegesítő volt, láttam Iza arcán a kárörvendő mosolyt.
És akkor nem értettem, hogy egy ilyen helyes srác hogy lehet ilyen bunkó?!